Nagyító alá tette Magyar Péter vagyonnyilatkozatát az Index – meg is lett az eredménye

„Hogyan törleszthette hatalmas lakáshitel-tartozását a Tisza Párt elnöke úgy, hogy közel 80 milliós megtakarítása is maradjon?” – tette fel a kérdést a portál.

Fényes nappal vágták ki keretéből szombaton egy kairói múzeumban Vincent van Gogh Pipacsok avagy váza virágokkal című festményét. A 11 milliárd forint értékű festményt egyszer már ellopták, akkor két év után került elő.
A kairói Mahmúd Halil múzeum egyetlen riasztója sem működött, a 43 térfigyelő kamerából pedig csupán hét üzemelt, amikor szombaton tolvajok fényes nappal kivették keretéből Vincent van Gogh Pipacsok avagy váza virágokkal című nagyjából 11 milliárd forintot rő festményét. 1977-ben egyszer már ellopták a képet, akkor két év kellett ahhoz, hogy előkerüljön.